Munkáink

Bármilyen weboldalt is kell készíteni a profi funkcionalitásai mellett a webdesign is ugyanolyan fontos a látogatók szemszögéből. Éppen ezért fontos az igényes webdesign kialakítása. Emiatt is készítünk egyedi weboldalakat ügyfeleinknek.
Az alábbiakban mutatunk korábbi munkáinkból néhány ízelítőt.

Weboldal készítés, egyedi dizájn

Környezetvédelmi cég weboldala

Ügyfelünk cége több, mint 29 éve elhívatottan végzik munkájukat, hogy a hulladékok a megfelelő helyre kerüljenek, ezáltal a környezetünk szép- és egészséges maradjon. A korábbi weboldal egy statikus oldal volt, amelynek következtében szerkesztési lehetőség nem volt ügyfelünknek. Ezt mindenképpen szerette volna megoldani. Így az új, általunk készített oldalon már lett admin felület, amellyel tudják maguk szerkeszteni a szükséges tartalmakat. A weboldal teljes elkészítése mellett a teljes tárhely szolgáltatással is cégünket választotta, amelyet a mai napig elégedetten használnak.

Weboldal készítés, dizájn

Egészségközpont weboldal készítés

A budapesti belvárosi magánklinikának a korábbi weboldalát is mi készítettük. Mivel szín-, logó- és egyéb arculatot váltott időközben a cég, így most egy újszerű, letisztult megjelenést adtunk a teljes weboldaluknak. A korábbiak alapján és az újabb igények miatt további finomhangolásokat végeztünk a weboldal készítés közben, amelynek előnye az lett, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban tudnak bizonyos (de fontos) tartalmakat cserélni, persze ügyfelünk nagy örömére.

Az ügyfelek is könnyebben tudnak bejelentkezni különféle orvosi szolgáltatásokra, szűrésekre. A mobil megjelenése is letisztultabb és a navigálás ezáltal sokkal gördülékenyebb lett.

Weboldal készítés, dizájn

Danutek cég weboldala

A cégnek korábban volt létező weboldala, amely egy bérleti díjas rendszerben működött! És mivel ennek ellenére az ottani admin rendszerrel nem nagyon boldogultak az oldal szerkesztésekor, így lecseréltük nekik egy sokkal egyszerűbben kezelhető rendszerre. Természetesen akkor már egy sokkal elegánsabb megjelenést is készítettünk, és az extra bónusz, hogy egyszeri díjba került Nekik, így a jövőben már többet nem kell fizetni a weboldalért.

Specialitás: A nyitólapra kértek egy térképet, hogy az adott országokra kattintva a megfelelő weboldal jöjjön be a látogatónak.

Komplett programozás, egyedi dizájn

Közösségi weboldal fejlesztés
(Facebook szerű)

Egy olyan weboldal készítés volt az ígény, amely a Facebookhoz hasonló közösségi oldal főfunkcionalitását tudja. (pl.: csak meghívott barátok, ismerősök beszélgethetnek, értesítések, online chat készítés, …stb.) Ez sok kisebb-nagyobb weboldal készítés munkáink között az eddigi legnagyobb projektünk, ami országos, de világ viszonylatban sem mindennapos, büszkék vagyunk rá, hogy minket tartottak legalkalmasabbaknak. Magyarországon ilyen referenciát nem sokan tudnak mutatni.

Specialitása: A weboldal hírfalának tudása, a Facebook hírfalára hasonlít!

Weboldal készítés, dizájn

Parketta szaküzlet weboldal

A parketta weboldal készítésénél figyelembe kellett vennünk a keresőprogramok elvárásait. A weboldal tulajdonos célja és elvárása az volt, hogy a Google kereső első oldalára kerüljön! Mivel a keresők szeretik a frissülő és bővülő weboldalakat, éppen ezért a weboldalnál lehetővé tettük a korlátlan termékfeltöltést, amellyel a tulajdonos is maximális könnyedség mellett tudja feltölteni az új parkettákat, vagy szerkeszteni azokat!

Weboldal készítés, dizájn

Apartman weboldal készítés

A weboldal készítése előtt ügyfelünknek már létezett apartman foglalási oldala! Viszont az volt a célja ügyfelünknek, hogy a már meglévő apartmanjaikat és weboldalaikat egy összegző weboldallá gyúrjuk össze, ahol az egészet egyben megtekinthetik. Ez sikerült a visszajelzések alapján! Az oldal háttere úgy lett elkészítve, hogy apartman bővülésekor, vagy szimplán apartman fejlesztésekor lehetőség van további képeket, illetve szöveganyagot felvinni, módosítani a látogatók részére!

Weboldal készítés, egyedi dizájn

Télikert cég weboldal

A télikert cég tulajdonosának az volt a célja, hogy a magyar és szlovák nyelvű weboldalait egy rendszeren belül tudja szerkeszteni, és természetesen könnyedén. A másik fő koncepció készítés előtt az volt, hogy a weboldalon a meglévő, és folyamatosan növekvő referenciákon legyen a hangsúly. Specialitása: Minden oldalán a háttérzene úgy működjön, hogy az oldalak váltásakor folyamatosan szóljon, ne szakadjon meg, a zene funkcióval együtt közben abszolút optimalizált is legyen.

Weboldal készítés, programozás, egyedi dizájn

Fotográfus portfólió weboldal

Itt a fotóművésznek képgalériás weboldal elkészítése volt a feladat. igazi portfoliós weboldal, hiszen a nagy képek és a kis képek megjelenése is slideshow kivitelezést kapott, megspékelve a weboldal betöltéssel egyidejűleg megszólaló háttérzenével. Így valóban élvezettel lehet nézni az automatikusan mozgó nagyon szép képfelvételeket.

Specialitása: Automatikus és folyamatos zene lejátszás fogadja a látogatót. Külön privát képgaléria rész beépítve.

Egyedi programozás, egyedi dizájn

Multimédiás apróhirdetési weboldal

Multimédiás (banner-, videó- és audió hirdetés) apróhirdetési weboldal készítés volt a cél. A feltételek olyan egyediek voltak, amit teljesen saját programozással oldottunk meg.

Specialitása: Full saját programozás, egyedülálló az online piacon!

Egyedi programozás, egyedi dizájn

Reptéri parkoló, autóbérlő weboldal

A weboldal rendszer elkészítése elején ügyfelünk külön kérte, hogy nagyon egyszerűen lehessen parkolási időpontot foglalni és úgy készítsük el a weboldalt, hogy a keresőkben több féle kulcsszóval előre kerüljön! Sok tapasztalat és eddigi munkák hatására sikeresen előre került az oldal, van amelyik kulcsszavakkal legelső helyre, van amelyiket még optimalizáljuk, hogy előrébb kerüljön a keresőkben!

Az oldal sikeressége annyira tetszett ügyfelünknek, hogy azóta már több hasonló oldalt is készítettünk neki!

Weboldal készítés, egyedi dizájn

Kutyapanzió weboldala

A kutyapanzió budapesten található, méghozzá nagyon szép környezetben, a 17. kerülteben, kiserdő közelében. Abszolút zöldövezetben várja a kedves látogatókat, vendégeket és természetesen kedvenceiket egyaránt. A kutyákat 15 m2 -es, fedett kennelek várják, a kennelek higénikus állapotban várják új házi kedvencek érkezését. Minden érkező kedvencet külön a kennel tisztítása előz meg.

Egyedi programozás, egyedi dizájn

Társkereső oldal készítés

Itt adott volt a rendszer alap gondolata, mely alapján a teljes rendszert saját magunk abszolút egyedileg programoztuk le, nagyon sok sajátos interaktív technológiás lehetőséggel láttunk el, amit teljes figyelő, ellenőrző, oda-vissza értesítő rendszerrel láttunk el. A feltételek olyan egyediek voltak, amit már CMS keretrendszerben sem lehetett így megoldani. Míg az előző képgalériát meglehetett CMS rendszerben oldani -határesettel- itt nem csak hogy a klikkelős, de a CMS rendszer sem jöhetett szóban. A lényeget érzékelteti a tömör vázlatos leírása is 20 oldalon történt.
A programozásunk komplexitását nem lehet itt érzékeltetni.
Specialitása: Full saját programozás a teljes rendszer és admin háttere.

Weboldal készítés, saját dizájn

Tehertaxi, költöztetés weboldala

A tehertaxi szolgáltatásban már több, mint 25 éve lelkiismeretesen dolgozó ügyfelünk hosszú ideje szeretett volna az internetre, saját weboldallal felkerülni. Az elején kételkedett az internet “varázsában”, amellyel több, és új ügyfeleket tud magának szerezni, de végül cégünkben találta meg azt az össz szimpátiát, amellyel elhatározta, hogy indítsa útjára saját weboldalát. Amelynek a következő lépése – már említettük neki 🙂 – a számára megfelelő kulcsszóval való előrejutás a keresők találati listáján, jelenleg már ezen folyik a munka!

A weboldallal kapcsolatban egy kérése volt, és az az, hogy olyannyira egyszerű weboldal legyen, amelyet bármilyen látogató (akár laikus) könnyedén átlásson, azonnal megtalálja a számára fontos információkat.

Saját, egyedi dizájn

Dohányzás leszokás weboldal

A weboldal rendszert már régebben készítették. A webdesignra ráfért egy kis frissítés. Kérték legyen égbolt hátterű, és egy bloggal lássuk el, amit kérésre később láttatunk, a tulajdonos egyéb megfontolása miatt. Ugyanakkor egyszerűsége ellenére látványos és ne egy szabványos kinézetű legyen!

Weboldal készítés, saját dizájn

Temetkezési cég weboldala

A weboldal kinézeténél figyelembe vettük a témának megfelelő hangulatot, tiszteletet sugalló webdesignt kapott, illetve a látogatókat is szem előtt tartva igyekeztünk mégis egy diszkrét finom kellemes hangulattal ötvözni! Nekem a témától elvonatkoztatva az egyik legimpozánsabb design felület. Ebben talán általában is a legjobb webdizájn illeti.

Weboldal készítés, egyedi dizájn

Uszodatechnikai cég weboldala

Egyedi árajánlatkérő űrlappal lett ellátva a tulajdonos konkrét precíz leírása alapján. Webdesign hangulatában a kék szín dominanciája volt a fontos. Láthatóan teljesült az elvárás. Nagyon szép panoráma képek a termékekről, slideshows képváltással fogadja a látogatókat.

Weboldal készítés, saját dizájn

Lakópark kivitelező cég weboldala

Az ügyfél kérése alapján a teljes weboldal frissítés volt a cél a webdesigt is beleértve! A már adott lakókert fejlécét kellett összeállítani egy újabb, kreatívabb felületbe! A leghangulatosabb webdesign cím illeti meg.

Egyedi programozás, egyedi dizájn

Apróhirdetési weboldal készítés

Ennek az oldalnak az elkészítésében az volt a cél, hogy az oldal látogatói, illetve regisztrált tagjai nagyon könnyedén, valamint maximum 1-2 percben tudjanak feltölteni apróhirdetést, közel 100 témakörből választva. Valamint könnyedén lehessen az egész profil oldalt és maga a feltöltött hirdetéseket szerkeszteni a látogatók által! (pl.: apróhirdetés törlése, szerkesztése, új kép feltöltése adott apróhirdetéshez, vagy lejárt apróhirdetés újraaktiválása,… stb.) Mindezek mellett még az is igény volt, hogy könnyen átlátható weboldal legyen, amely csak növeli a könnyű használatát, kevésbé hozzáértő látogatók számára is!

Weboldal készítés, saját dizájn

Árnyékolástechnikai cég weboldala

A webdesignon kívül a belépés és az admin jogosultsági szinten kért egyediséget a weboldal tulajdonosa! Amely a tartalmak és a felhasználói kezelésében nyilvánul meg. Egyúttal más tartalmat látnak a külső látogatók és mást a regisztráltak.

Weboldal készítés, egyedi dizájn

Vízszerelő weboldala

Nagy Csaba vízszerelő, gáz- és fűtésszerelő Budapest és Pest megye területén szolgálja ki a régi, valamint leendő ügyfeleit, legyen akár lakosság, közület, iskola, óvoda, társasház vagy cég.
Nem szokványos (még ezen a területen sem), hogy minden elvégzett munkájára garanciát vállal! Valamint sürgős esetekben hétvégén is áll ügyfelei segítségére!
A Mi cégünk is megtapasztalta Nagy Csaba szerelő nagyon korrekt és precíz munkavégzését, ezúton ismételten megköszönjük Neki a segítőkész munkáját! Mi csak ajánlani tudjuk!

Neked is van egy projekted?

Nem tudod hogy állj neki, merre indulj?

Segítünk!

Amit még érdemes tudni csapatunkról

Branding

Külön figyelembe vesszük, hogy ki a megcélzott közönség, kinek szól a leendő weboldal, és azok alapján adunk javaslatokat.

Web Design

Egyedi webdizájnnal fejlesztünk, nem sablont fogsz kapni!! Természetesen az igényeket és a kéréseidet figyelembe vesszük.

Keresőoptimalizálás (SEO)

A weboldalakat, webáruházakat úgy készítjük el, hogy egy alap csomagot tartalmaz, így segítség az előrejutáshoz.

h
Tartalom írás & stratégia

Ha nincs időd, mi szívesen megírjuk helyetted a tartalmakat, bár a szakmai résznél kell a segítséged! A tartalmakat megfelelő struktúrába építjük fel a weboldalba.

Szaktanácsadás

Igényeknek megfelelően további ötleteket, tanácsokat adunk ügyfeleinknek a készülő weboldallal kapcsolatban. Igény esetén külön marketing tanácsokkal is ellátunk.

Biztonság & Gyorsaság

A készülő rendszer befejezése után különféle gyorsaságot optimalizáló, valamint biztonságot nagyban növelő eszközöket építünk bele, az élmény fokozására.

Munkánk fázisai főpontokban

Alábbi 5 pontban nagy vonalakban megmutatjuk egy átlagos projekt kivitelezését, elejétől a végéig.

Az ügyféllel szorosan együtt dolgozva hogyan jutunk el az ötlet megtervezésétől egészen a végtermékig, és az átadásig. Természetesen az egyes pontok között lesznek további egyeztetések, kérdések, illetve lehetnek további alfolyamatok a projekt nagyságától függően mind az ügyfél és mind a mi irányunkból.

Egyeztetés

Munka előtti egyeztetések, igények felmérése.

Kutatás

Piackutatás igények alapján, majd javaslatokat adunk.

Dizájn

Munka kezdeti része,
arculat összerakása.

Fejlesztés

Kialakult arculat után a weboldal teljes összerakása.

Befejezés

A teljes elkészülés után a weboldal élőre kapcsolása!

Amiben még számíthatsz ránk

Weboldal készítés

Weboldal készítés nem sablonos, és nem is a megszokott stílusban. Ráadásul örök tulajdonnal adjuk mindenkinek.

Webáruház készítés

Amit egy jó webáruháznak tudnia kell, annyit legalább biztosítunk Neked és szintén örök tulajdonnal adjuk át áruházadat. 

Egyedi programozás

Egyedi webprogramozásokban is számíthat ránk, több éves szaktapasztalattal garantáljuk munkánkat.

Keresőoptimalizálás / SEO

Segítünk előrébb tornázni bármilyen internetes weboldaladat, webáruházadat az online keresőkben! Sőt, még szaktanácsokkal is ellátunk. 

Webtárhely bérlés

Webtárhely bérlést is tudod intézni nálunk, saját szervereinken, biztonságos plusz SSD minőség és gyorsaság!

l

Domain ügyintézés

Egy domain név minden internetes megjelenéshez szükséges, ebben is segítünk. Magyar és nemzetközi domainek.

SSL biztonsági tanúsítvány

Hogy ha már van weboldalad, elengedhetetlen, hogy biztonságos és védett legyen, ebben segít a tanúsítvány!

Email & SMS Marketing

Online tömeges hírlevél és SMS küldő szoftverünkkel könnyedén és bárhonnan lehet kezelni a marketing kampányokat.

Internetmenedzser Kft.

06 (20) 237 16 05

1061 Budapest, Jókai tér 7.

info@proweboldal.hu

Feliratkozás ingyenes SEO & marketing forrásokhoz